Bonnyai Adrienn – Kádó bemutatkozása

Bónnyai Adrienn vagyok, 25 éves, és jelenleg a GaborTeam Sportegyesület tagja. A sport körülbelül gimnazista korom óta képezi szerves részét az életemnek, azóta a mozgás szerelmese vagyok. Először 2015-ben próbáltam ki magamat akadályfutó versenyen, az eplényi Spartan...

Sziget Grund pálya építése – OCR Budapest

2019-ben nagy fába vágtuk a fejszénket. Régóta vágytunk egy olyan helyre, ahol a szabad ég alatt, egy helyen, akár nagyobb csapattal is lehetőség nyílik sok különböző akadály gyakorlására. Budapesten azonban nem volt olyan hely, ami minden kívánalomnak megfelelt...

Tasnádi László – Tasi bemutatkozása

Tasnádi László (Tasi) vagyok. Fő foglalkozásom, hogy apa vagyok, de emellett két faipari vállalkozást is vezetek. Világ életemben sportoltam, elég sok mindent kipróbáltam már, de az OCR sport nehézsége és változatossága magával ragadott. Először 2018. év végén mentem...

Dr. Maklári-Papp Judit – Jucus bemutatkozása

Dr. Maklári-Papp Judit vagyok, civilben jogász, 3 gyerekes anyuka. Atléta, rövidtávfutó múltam után a terepakadályfutást 2014-ben kezdtem, azóta több mint száz hazai és nemzetközi Spartan és OCR versenyen vettem részt. Spartan Brand Ambassador vagyok, valamint a...

Szabó József – Joci bemutatkozása

Szabó Joci vagyok, 27 éves, Budapesten élek. Iskolás korszakomat enyhe túlsúllyal (110 kg) fejeztem be. Egészen addig a tesiórák jelentették számomra a mozgást, majd később a foci iránti szeretetem segített megindítani a súlycsökkenést. 2017 júniusában a Ninja...
Share This